Félmaraton életre-halálra

A test finoman hangolt gépezet, ahol hosszú távon a kicsike pontatlanságok is komoly akadállyá nőnek.

Újabb egyedi próbatétel

Nincs két egyforma félmaraton, és olyan sincs, hogy ha egyszer megvolt, akkor az már mindig meg is lesz. Persze a már teljesített verseny igen, és az érem is méltán függhet a falon, de a következő és az azt követő alkalom újabb egyedi próbatétel. Ez már az a kategória, amit nem lehet teljesíteni ímmel-ámmal felkészüléssel, és ha a kellő edzés meg is volt, még akkor is rengeteg a kiszámíthatatlan tényező. A test finoman hangolt gépezet, ahol hosszú távon a kicsike pontatlanságok is komoly akadállyá nőnek. Márpedig 21 km annak mondható.

Egy év telt el a Vivicitta óta a mostani újabb félmaratoni versenyig. Habár rendszeresen futottam, az edzésnapok száma némileg kevesebb volt az előző évihez képest, illetve komolyabb távoknak is csak az utolsó hónapokban mentem neki, de azalatt kétszer is megvolt a teljes hossz. A fesztivál előtti este tésztát ettem, ahogy illik. Kipihentem magam, reggelire zabkását főztem sárgabarack lekvárral, és még egy magnézium pezsgőtablettát is megittam. Sikerült eltalálni az időjárásnak megfelelő öltözetet, szóval megtettem, ami felelősséggel elvárható. Előre megnéztem az útvonalról készített videót, amiben egyetlenegy bibi volt, nem lehetett érzékelni a domborzati viszonyokat. A futó alkalmazás végül összesen 100 m felfelét, és ugyanennyi lejtőt mért. Persze a lefelé a kisebbik probléma.

fotó: Szemem Világa

Minden útszéli kútnál megálltam

Aki fut vagy túrázik, pontosan tudja, mennyire más edzettséget kíván a sík terep, vagy az emelkedő, de még az sem elég, ha túrában ennek a magasságnak a többszörösét gond nélkül megteszem. A rajt után közvetlenül kb. 2,5 km-en jó kis domb következett. Utána pedig egy frissítő pont. Általában először 10 km-nél iszom vizet, vagy 4 korty izo italt. Most jóval korábban ittam, a kék csodát választottam, és rögtön 8 kortynyit nyomtam le belőle. Onnantól megpecsételődött a sorsom. Bár fél távig így is hoztam a verseny tempómat, de éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Mivel két azonos körből állt a pálya, komolyan fontolgattam, hogy kiállok. Aztán elértem a rajtzónát, ahol kordon jelezte az áthaladást a 10 és a 21 km-t teljesítőknek, és persze a tovább-ot választottam.

Keserves idők következtek. A hányinger nem múlt. Újra az első domb, amibe már belesétáltam. Aztán a frissítő pontnál meg is álltam. Aztán már minden útszéli kútnál megálltam. Később már annyi ideig sétáltam, ameddig futottam, utána csak lefelé szaladtam, végezetül már ott sem. Lélekben ezerszer feladtam, elengedtem az egészet. Nem számított már, hogy mit fogok kiposztolni a Facebookra, vagy mit mondok a társaimnak, akik bíztak bennem.

Ne add fel!

Eszembe jutottak mesterem szavai, a zen, az alázat, amiben el kell fogadnunk, nem mi irányítunk. Nekünk csak menni kell, benne lenni, csinálni legjobb tudásunk szerint, a többi a Kegyelem dolga. Aztán vagy megkapjuk általa, vagy nem, de ha akarunk, az nem több egós görcsnél. Nem a miénk a döntés. Ez van, ezt el kell fogadni.

Egy idősebb nő ért utol. Odaszólt nekem, hogy nem számít, most már mindenképp beérünk. Az úton számtalan buzdítást kaptam sporttársaktól, szervezőktől. Néha csak pár lépésnyi erőt jelentett, néha perceket is. A rendszertelen gyaloglástól elnehezedett a lábam, és minden futás próbálkozás az egekbe vitte a pulzusom. Nem akartam már mást, csak besétálni, akár a három órás szintidőn felül is.

„ A jóga gyakorlása után az elme nyugodt és passzív lesz.”

B.K.S. Iyengar

Veresi Futófeszt

Sétáljak be a célba legalább az éremért

Az utolsó ötszáz méteren látván hogy gyalogolok, nagyon lelkesen már messziről kiabált két fiú, és páran az út széléről, hogy gyerünk, ne add fel! Annyira jól esett, hogy egyszerűen muszáj volt nekiindulnom, fel a rövid, de annál meredekebb emelkedőn. A tetejére érve pedig kiütöttek, mint Kokót Chacón. Kész, letiltott a szervezetem. Nem bírtam levegőt venni, mint egy rohamos. Remegtem, elsötétült minden. Odajött egy szervező kocsi, de nem bírtam először beszállni sem. Halálfélelem. Pár perc múlva jobb lett, és a szervezők kértek, sétáljak be a célba legalább az éremért.

Én akár ott is feladtam volna párszáz méterre a befutótól. A cél 50 m-ét azért futva tettem meg. Miután a mezőny utolsó felében jártam, egyedül kocogtam be. Nagy taps, elismerően bemondták a nevem, tán mert tudták, aki a végén ér, az nagyon nagyot küzd. A célban aztán megint le kellett ülnöm a járda szélére. Gáz volt az egész.

Mi a tanulság?

Most sem tudom, hogy az iso ital borította-e fel bennem a kémiát (hasonlóan a gélhez), vagy az emelkedő, vagy együtt mindkettő. Valami isteni csoda folytán fél órával a szintidő előtt fejeztem be így is, végül 2 h 32 perc alatt. Mi a tanulság? Azon kívül, hogy ezután mellőzöm az energia csodákat,

SMS +36 30 399 3130
Hétvégi jóga elvonulás a Pilisben: 2019. április 5.