2020. november 25.
szerda 15:51

Ambarisa Maharája megtörte a böjtöt ♦ piszkozat

Épp a Srimad Bhágavatam 9. énekével csökkentem magányos perceimet.

A 4. ének 65. verse pont megfelelő iránymutatást ad.

"A tiszta bhakták lemondanak otthonukról, feleségükről, gyermekeikről, rokonaikról, gazdagságukról, sőt még életükről is, pusztán azért, hogy Engem szolgáljanak, s nem vágynak semmilyen anyagi fejlődésre sem ebben az életben, sem a következőben. Hogyan tudnám hát bármikor is elhagyni őket?"

A vers röviden arról szól, hogy

ha az ember megszünteti a ragaszkodásait, akkor a környezete (és az Isten is) ragaszkodni fog felszabadult elméjének társaságához.

˘Folytatásért görgess a kép alá.˘

A történet ott kezdődik, hogy

a nagy király Ambarisa Maharája böjtölését vízzel törte meg és eközben a vendégfogadás szabályait nem vette figyelembe, melyet felróttak neki. Királyként példát mutatva temérdek szabályt tartott, de a szabályok között minden esetben megtalálható azon határvonal, melyet a káÉrtkedők módszeresen feszegetnek.

Durvása Muni pont egy ilyen apróságot feszegetet és dühében hajából kitépett egy tincset és a földre dobta - nem kellett volna - ennek a tettének a következtében egy démont teremtett, melynek célja az volt hogy megölje Ambarisa Maharájot, a királyt.

Ambarisa Maharája mozdulatlanul imádkozott,

melynek következtében megjelent Sudarsana cakra és üldözőbe vette Durvása Munit. Sudarsana cakra a védikus mitológia szerint az Isten fegyvere, melytől még az Isten sem tud megvédeni, de aztán mégis. Az 5. fejezetben olvashatunk Durvása Muni megmeneküléséről.

A történet rávilágít arra a rendszeres emberi hibára,

mely oly sok szenvedést okoz a magánéletben és a céges környezetben egyaránt. A szabályokhoz ragaszkodó merev sortörést nem tűrők megkeserítik a haladás irányába törekvők életét. ! Még akkor is feszegetik a szabályokat, ha a haladást elősegítők már háttal ülnek a csónakban és törekednek a hajót egyenesben tartani a merev látásmóddal rendelkezők utasításaira szorítkozva. Nem érdemes megölni a kreativitást a szabályok betartása érdekében!

Hogy mit is értek ez alatt?

Hogy a társadalmi modelleket és a csapatjátékot csak szabályozott keretek között lehet értelmesnek tekinteni, a kizsákmányolás alapú modellek csak a dühöt és az ütközetet szítják végeláthatatlanul.

Az említett történet mégis csak arról szól, hogy

azok akik állandóan mindenbe belekötnek, azoknak menekülni kell és az Isten kegyelme kell, hogy ne kerüljenek állandóan a szócsaták áldozatává.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk a kiejtett szavakra.

„ ”

1138 Budapest, Margitsziget szállodák, Zielinski Szilárd sétány

KAPCSOLAT: +36 30 399 3130
Eseménynaptár 2022