Szófa - Máté István Zsolt (emlékére) PDF-ből nyert szavak összesége és ÁBRÁZOLÁSA:
AZ ADATKEZELÉS CÉLJA ÉS JOGALAPJA
Tájékoztatjuk, hogy az adatkezelésünk minden szakaszában figyelembe vesszük az adatkezelés célját, az adatok felvétele és kezelése tisztességes és törvényes voltát. Csak olyan személyes adatot kezelünk, amely az adatkezelésünk céljának megvalósulásához elengedhetetlen, valamint alkalmas a cél elérésére. A személyes adatokat kizárólag a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig vagy a hozzájárulás visszavonásáig, vagy a jelen adatvédelmi tájékoztatóban meghatározott ideig kezeljük, figyelembe véve a jogszabályok által ennél rövidebb vagy hosszabb időben megállapított kötelező adattárolási időtartamokat is (pl.: számviteli jogszabályok). Az adatkezelés során biztosítjuk, hogy az adatok pontosak, teljesek és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészek legyenek, valamint azt, hogy Önt, mint érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.
Adatkezelő kifejezetten felhívja a figyelmét, hogy kizárólag az Ön hozzájárulásán alapuló adatszolgáltatás önkéntes és bármikor visszavonható.


34.204.181.91
Budapest
91.82.84.179
ping.eu

This is a Heading

This is a paragraph.

$_GET)Array
(
    [id] => elektronikaihadviseles2
)
Array
(
    ["] => "
    [&] => &
    [<] => <
    [>] => >
)
) Általad megjelölendő: https://margitszigetijoga.hu/szofa.php?id=elektronikaihadviseles2&q=minta
$_POST:Array
(
)
Logo Music on
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Parabolic_antenna_types2.svg
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://jegyzet.sth.sze.hu/ftp/!Muinfo/!Felsobb_eves/Szakiranyos/_Kozlekedesi_szakirany/Technika.III/
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://jproc.ca/rrp/gander.html
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://punjab-pk.all.biz/prc-2505-vhf-frequency-hopping-transceiver-g35887#show0
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://wiki.ham.hu/index.php/Oldals%C3%A1v
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://www.au.af.mil/au/awc/awcgate/wrightstuff/cyberspace_defined_wrightstuff
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://www.ausairpower.net/XIMG/empfootprint.gif
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://www.dtk.gov.mk/Portals/
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://www.fas.org/man/dod-101/sys/land/lccs.htm
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://www.fas.org/programs/ssp/man/uswpns/air/special/ec130.html
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://www.itu.int/osg/spuold/ni/images/codedivision.gif
Notice: Undefined variable: value in /var/www/clients/client28/web893/web/szofa.php on line 850
http://www.npostrela.com/ru/products/75/567/


hangos_mp3_fordito_tomb:
Array
(
    [(konfidenciaintervallum)] => (konfidenciaintervallum)
    [Authentic] => Authentic
    [Mayapur] => Mayapur
    [Orbán Viktor] => Orbán Viktor
    [SAP] => SAP
    [abhideya] => abhideya
    [about krishna in vrindavan] => about krishna in vrindavan
    [about] => about
    [abszolutizmus] => abszolutizmus
    [act] => act
    [acting in that role] => acting in that role
    [actually] => actually
    [adománygyűjtés] => adománygyűjtés
    [akadály] => akadály
    [akarma] => akarma
    [alaposan] => alaposan
    [alku] => alku
    [all over the world] => all over the world
    [all planets] => all planets
    [all] => all
    [anakronizmus] => anakronizmus
    [analyzing] => analyzing
    [and this book] => and this book
    [and when you put it into practice] => and when you put it into practice
    [annyiraszeret] => annyiraszeret
    [antagonizmus] => antagonizmus
    [anything like this] => anything like this
    [arany] => arany
    [are people to do] => are people to do
    [as yet this is not] => as yet this is not
    [ask this question] => ask this question
    [attachments] => attachments
    [austerities] => austerities
    [avagaha] => avagaha
    [avatás] => avatás
    [azonosul] => azonosul
    [back to the spiritual world] => back to the spiritual world
    [basis point] => basis point
    [be on that] => be on that
    [because obviously] => because obviously
    [because] => because
    [becoming parents] => becoming parents
    [belátás] => belátás
    [bengáli] => bengáli
    [benyomás] => benyomás
    [betegség] => betegség
    [bizalom] => bizalom
    [boncolás] => boncolás
    [both of the] => both of the
    [brought] => brought
    [buddhismus] => buddhismus
    [but anyway] => but anyway
    [by cultivating the qualification] => by cultivating the qualification
    [békés] => békés
    [börtönszemélyiség] => börtönszemélyiség
    [büntetés mértéke] => büntetés mértéke
    [bürokrácia] => bürokrácia
    [careless] => careless
    [cezoáropápizmus] => cezoáropápizmus
    [challenge] => challenge
    [circle of fire] => circle of fire
    [coin] => coin
    [coming back] => coming back
    [complicate that] => complicate that
    [condition] => condition
    [conduct] => conduct
    [confident] => confident
    [conjugal love] => conjugal love
    [connect with] => connect with
    [connect] => connect
    [consciousness] => consciousness
    [considered] => considered
    [considers] => considers
    [contamination] => contamination
    [continue on] => continue on
    [cookie] => cookie
    [country] => country
    [crucial] => crucial
    [csodalatos] => csodalatos
    [céhek] => céhek
    [dangerous] => dangerous
    [days off] => days off
    [dealing] => dealing
    [dedicate my time now] => dedicate my time now
    [dedicated] => dedicated
    [defining] => defining
    [delington] => delington
    [department] => department
    [deserves] => deserves
    [despozizmus] => despozizmus
    [detachment] => detachment
    [determines] => determines
    [devahuti] => devahuti
    [devotees] => devotees
    [dezavuált] => dezavuált
    [dharma] => dharma
    [different types of] => different types of
    [different types] => different types
    [difficult it is to stop] => difficult it is to stop
    [diksa] => diksa
    [direct parents] => direct parents
    [disciples] => disciples
    [discussion] => discussion
    [diszkriminatív] => diszkriminatív
    [divinity] => divinity
    [do a lot more] => do a lot more
    [does not] => does not
    [doubt] => doubt
    [downgraded] => downgraded
    [during] => during
    [dysentery] => dysentery
    [démoni] => démoni
    [eating] => eating
    [effektív] => effektív
    [egységek] => egységek
    [elektronikus adat] => elektronikus adat
    [elet] => elet
    [elfelejteni] => elfelejteni
    [elhalványuló] => elhalványuló
    [ellenőrizhető] => ellenőrizhető
    [elterelés] => elterelés
    [emberiesség] => emberiesség
    [embertelen] => embertelen
    [emlékezet] => emlékezet
    [engaging] => engaging
    [engineers] => engineers
    [entrance] => entrance
    [epilepszia] => epilepszia
    [eredeti] => eredeti
    [esetre] => esetre
    [expands] => expands
    [expectation] => expectation
    [experience] => experience
    [expert] => expert
    [external] => external
    [ezt ne csináld] => ezt ne csináld
    [fair] => fair
    [fairness] => fairness
    [false] => false
    [father] => father
    [first nine] => first nine
    [focus] => focus
    [focusing view] => focusing view
    [fogantatás] => fogantatás
    [following] => following
    [for that] => for that
    [forget] => forget
    [forgets] => forgets
    [full faith] => full faith
    [full surrender] => full surrender
    [fűszer] => fűszer
    [gazdagság] => gazdagság
    [get red] => get red
    [give me your life] => give me your life
    [giving up] => giving up
    [go 24] => go 24
    [godhood] => godhood
    [going on] => going on
    [going] => going
    [gondatlanság] => gondatlanság
    [gondolkodás] => gondolkodás
    [grocer] => grocer
    [grow] => grow
    [géntérkép] => géntérkép
    [have to use it with] => have to use it with
    [he says] => he says
    [he talks about] => he talks about
    [he wants me] => he wants me
    [helybenhagyta] => helybenhagyta
    [his living up to] => his living up to
    [his repeated] => his repeated
    [history] => history
    [homloktér] => homloktér
    [homoszexualitás] => homoszexualitás
    [how did she get there] => how did she get there
    [how do we get there] => how do we get there
    [how do you get there] => how do you get there
    [how great] => how great
    [how much] => how much
    [i am hoping] => i am hoping
    [i can tell you] => i can tell you
    [i forgot] => i forgot
    [i love that] => i love that
    [idobenkeszlett] => idobenkeszlett
    [if you break] => if you break
    [igény] => igény
    [in which we have] => in which we have
    [inbred] => inbred
    [incarnation of vishnu] => incarnation of vishnu
    [incarnation] => incarnation
    [infants] => infants
    [inspirál] => inspirál
    [inteligens] => inteligens
    [intelligent] => intelligent
    [interesting] => interesting
    [irat] => irat
    [is all about] => is all about
    [is directing] => is directing
    [is extraordinary] => is extraordinary
    [is that the nature] => is that the nature
    [is usual speaking english] => is usual speaking english
    [is very important] => is very important
    [iskcon] => iskcon
    [isten] => isten
    [it is actually] => it is actually
    [jiva goswami say this] => jiva goswami say this
    [jiva goswami] => jiva goswami
    [jump] => jump
    [just form you baby] => just form you baby
    [just saying how high] => just saying how high
    [just] => just
    [jóléti] => jóléti
    [kapcsolat] => kapcsolat
    [kapzsiság] => kapzsiság
    [kedély] => kedély
    [kemo] => kemo
    [kiegyenlítés] => kiegyenlítés
    [kiérlelt] => kiérlelt
    [kollektív] => kollektív
    [konfraternitás] => konfraternitás
    [konyvavatar] => konyvavatar
    [korrupció] => korrupció
    [kritérium] => kritérium
    [képzett] => képzett
    [kógens] => kógens
    [könyv] => könyv
    [köszönöm] => köszönöm
    [középmérték] => középmérték
    [küzdelem] => küzdelem
    [lajstrom] => lajstrom
    [lakás] => lakás
    [leave result manifest] => leave result manifest
    [life conditions] => life conditions
    [looking at time] => looking at time
    [loving you] => loving you
    [madárcsicsergés] => madárcsicsergés
    [magyarázat] => magyarázat
    [magán] => magán
    [makes this point] => makes this point
    [makeup stores] => makeup stores
    [mam ekam saranam vraja] => mam ekam saranam vraja
    [manifest in different incarnations] => manifest in different incarnations
    [manjari] => manjari
    [mantra] => mantra
    [megbocsájtás] => megbocsájtás
    [megbánta] => megbánta
    [megölni] => megölni
    [megörizniahagyatékát] => megörizniahagyatékát
    [men and ladies] => men and ladies
    [mentioning] => mentioning
    [merje] => merje
    [mission] => mission
    [more difficult] => more difficult
    [more important] => more important
    [morális] => morális
    [mother] => mother
    [motivated] => motivated
    [my son] => my son
    [myself] => myself
    [média] => média
    [nationality] => nationality
    [neaggódj] => neaggódj
    [negyerevissza] => negyerevissza
    [nemvoltmagánélete] => nemvoltmagánélete
    [neuralgi] => neuralgi
    [normavilágos] => normavilágos
    [now follow in the very important] => now follow in the very important
    [now we begin damodar lila] => now we begin damodar lila
    [now] => now
    [nrisimha] => nrisimha
    [numerus clausus] => numerus clausus
    [nyilvánvaló] => nyilvánvaló
    [obligatory] => obligatory
    [observations] => observations
    [occidens] => occidens
    [of course one is] => of course one is
    [of course the answer is] => of course the answer is
    [of course] => of course
    [offering] => offering
    [olyanjolatnitegedesapenzedetis] => olyanjolatnitegedesapenzedetis
    [on the decline] => on the decline
    [one of the reasons] => one of the reasons
    [one resolution is] => one resolution is
    [opportunity] => opportunity
    [optimista] => optimista
    [opulence] => opulence
    [osztályharc] => osztályharc
    [outstanding] => outstanding
    [overall purpose] => overall purpose
    [pacific succession] => pacific succession
    [pampered] => pampered
    [panasz] => panasz
    [paraszt] => paraszt
    [passing] => passing
    [pastimes] => pastimes
    [people actually] => people actually
    [people] => people
    [perfection] => perfection
    [permanent] => permanent
    [personality] => personality
    [please be fixed] => please be fixed
    [please tell me] => please tell me
    [please] => please
    [politi] => politi
    [position] => position
    [power] => power
    [practice] => practice
    [presentation] => presentation
    [principal] => principal
    [principle] => principle
    [principles] => principles
    [progress] => progress
    [protect] => protect
    [protestantizmus] => protestantizmus
    [punaszcsarana] => punaszcsarana
    [purifications] => purifications
    [putana] => putana
    [puthana] => puthana
    [qualified] => qualified
    [raghunatha bhatta goswami] => raghunatha bhatta goswami
    [read of the bhakti] => read of the bhakti
    [really have full faith] => really have full faith
    [reciprocated] => reciprocated
    [recomed] => recomed
    [record] => record
    [recycle] => recycle
    [regulations and rights] => regulations and rights
    [relationship] => relationship
    [relaxation] => relaxation
    [relevant because] => relevant because
    [releváns] => releváns
    [rendezetlen] => rendezetlen
    [rendiség] => rendiség
    [residents of my vaikuntah] => residents of my vaikuntah
    [resolution] => resolution
    [respected] => respected
    [reverse] => reverse
    [romboló] => romboló
    [rémálom] => rémálom
    [részletek] => részletek
    [sakti] => sakti
    [satisfied] => satisfied
    [saturday] => saturday
    [satyam] => satyam
    [save money] => save money
    [say i have] => say i have
    [science] => science
    [screen power here] => screen power here
    [seems to indicate] => seems to indicate
    [senior] => senior
    [service] => service
    [set things right] => set things right
    [sexlife] => sexlife
    [she is expressing] => she is expressing
    [significantly not] => significantly not
    [siksa] => siksa
    [so a] => so a
    [so even if we have] => so even if we have
    [so we ask this question] => so we ask this question
    [son] => son
    [speculators] => speculators
    [spiritual master] => spiritual master
    [standing on your head] => standing on your head
    [stanity] => stanity
    [starity] => starity
    [statement] => statement
    [still looks the same] => still looks the same
    [studying] => studying
    [subject] => subject
    [sufficiently qualified] => sufficiently qualified
    [suggestions] => suggestions
    [suka-deva gosvami] => suka-deva gosvami
    [summary here] => summary here
    [superstitious] => superstitious
    [supposed] => supposed
    [supremacy] => supremacy
    [supreme form of worship] => supreme form of worship
    [surrender] => surrender
    [svayam bhagavan] => svayam bhagavan
    [szabatos] => szabatos
    [szervezettség] => szervezettség
    [szituációs jogos védelem] => szituációs jogos védelem
    [szolgálnitovább] => szolgálnitovább
    [take up a quarrel] => take up a quarrel
    [taking responsibility] => taking responsibility
    [talking you can bring] => talking you can bring
    [találkozni] => találkozni
    [találni] => találni
    [tanítani] => tanítani
    [that is not true] => that is not true
    [that means that the ultimate perfection] => that means that the ultimate perfection
    [the awareness] => the awareness
    [the force] => the force
    [the torch be yours to] => the torch be yours to
    [the torch be yours] => the torch be yours
    [then he cries] => then he cries
    [there is a special sadana] => there is a special sadana
    [this body] => this body
    [this is a] => this is a
    [this is one] => this is one
    [this is the paribas sutra] => this is the paribas sutra
    [this one speak about] => this one speak about
    [this type of perfection] => this type of perfection
    [this] => this
    [tinkering] => tinkering
    [to sleep peacefully once] => to sleep peacefully once
    [to you from] => to you from
    [totalitárius] => totalitárius
    [treating] => treating
    [trying] => trying
    [tudomás] => tudomás
    [tulajdon] => tulajdon
    [tárgyszerű] => tárgyszerű
    [társadalmi] => társadalmi
    [tényleges] => tényleges
    [túlmutat] => túlmutat
    [tőke] => tőke
    [ujsagirok] => ujsagirok
    [under control] => under control
    [under different] => under different
    [understand] => understand
    [understanding] => understanding
    [unfortunately] => unfortunately
    [unless you] => unless you
    [unspoken] => unspoken
    [unwavering] => unwavering
    [vagyoni] => vagyoni
    [vaisnavaaparad] => vaisnavaaparad
    [varanasi (city of light) (64 kbps)] => varanasi (city of light) (64 kbps)
    [vegzettseg] => vegzettseg
    [vers] => vers
    [very basic in the sample] => very basic in the sample
    [very jumping a lot higher] => very jumping a lot higher
    [very voleybol] => very voleybol
    [veszhelyzetipenz] => veszhelyzetipenz
    [vision is how i can] => vision is how i can
    [vita] => vita
    [vrindavan] => vrindavan
    [végintézkedés] => végintézkedés
    [we are dying off] => we are dying off
    [we have a legacy] => we have a legacy
    [we shall not sleep] => we shall not sleep
    [what about me as a person] => what about me as a person
    [what is death] => what is death
    [what is paribasa sutras] => what is paribasa sutras
    [what will happen to the] => what will happen to the
    [which governments] => which governments
    [which means that] => which means that
    [who sacrifices] => who sacrifices
    [who take give me your life] => who take give me your life
    [with this lila] => with this lila
    [wonderful thing] => wonderful thing
    [wonderful] => wonderful
    [world already] => world already
    [worship] => worship
    [year money] => year money
    [you got] => you got
    [you look at these words] => you look at these words
    [you should all become] => you should all become
    [your children have to move into] => your children have to move into
    [your son] => your son
    [építészeti bűnmegelőzés] => építészeti bűnmegelőzés
    [érintőkő] => érintőkő
    [érzéki] => érzéki
    [öregedőkötelezettség] => öregedőkötelezettség
    [öröklés] => öröklés
)




(ellenség


(például 1995. 2001 2006. 2009. 2010 2011 5.2. 57ad7180-c5e7-49f5-b282-c6475cdb7ee7/INA_DF_makraduli.ppt Army Av Budapest Egy Erre Ezen Ezt Ezzel Government Hadműveleti Ilyen J-1435. Mivel Néhány Rádióelektronikai Részleg Tehát Ugyanakkor _17may07.htm adatok adatszerző adott ahogy akkor aktív alapján alapú alatt alkalmazható alkalmaznak. alkalmazott alkalmazásával amelyek amelyeket ami and antenna anélkül archívuma automatikus autonóm azok azonban azonos befolyásolja belül berendezések bizonyos biztosítása csak csökkenteni célja defi domborzati döntő egy egyes egymástól egyre egyáltalán el. elektromágneses elektronikai elektronikus elemek elfogadott elhelyezett
eljárásbeli eljárások

ellenséges

ellentevékenységet

ellentétes

eltolódás előállítani. energia esetén eszközeit eszközökkel ezen ezt ezért fel. feladatok felderítése felderítési felderítő feldolgozása felé folyamatosan folytató frekvencia frekvencián fázisban függvényében gondot hadviselés hadviselési hajtják hamis harcászat-technikai harcászati hasznos határozza

hatékonysága

helyzet
hogy háborúban idő igen illetve ilyen információ információkat információs információt infravörös is. jel jelek jelet kapcsolat kedvező

kell

keretében kerül ki. kiadvány kidolgozása. korszerű képes képesek később kölcsönös körülmények követelmény következtében követően közel között különböző lehet
lehetnek: t
lesz lokátor létre. majd maximális meg megfelelő megfelelően megfi meghatározása

mellett

mely

mennyiségű

miatt milyen minden minimális mint minél mivel moduláció már más még módon működési működő műszaki műszerek nagy nagyobb nehezen
nem nincs nélkül növeli olyan paraméterei paraméterek parancsnok pedig például refl rendszabályokat rendszer rendszerek rádió sok során speciálisan spektrumképe szemben szembeni szerint szerinti szerkesztették szintű szolgál számára. származó

szükséges

tehát tervezése terület területén

tevékenység.

tevékenységének

támogatás támogató több történő ugyanúgy vagy valamint való

valószínűséggel

venni viszonyai viszonylag vizsgálatát változó védelem védelmének vétele zavarok zavarás zavaró állomás állomások állít álló által általános álvéletlen

érdekeltségi

érdekében értékű és így úgynevezett



(4.1.
(6.1.
(6.9.
(Acoustic
(Amplitude
(Direct
(Electromagnetic
(Electronic
(Fast
(Frequency
(High
(Letöltve:
(Military
(PhD)
(Pulse
(Signal
(Time
(balra)
(demonstrációs)
(elektronikai
(eszközök)
(ezred)
(hadművelet)
(hadműveleti)
(kivel
(levezetés
(lásd
(mint
(modulációs)
(pseudo
(például
(például): =
(rádió
(több
(vagy
(vagyis
(viszonylag)
(zavarás)





180°-kal 1950-es



1990-es 1994. 1995.

2000. 2002. 2003. 2005. 2008. 2012. 2014.01.23.) 2014.01.23.) 2014.01.28.) 2014.02.12.) 2014.02.12.) 2014.03.09.)
20log( 225 6.2.







A-10A AAP-6 AGM-88E AJP-2.0 AN/ALQ-161A AN/ALQ-172 AN/AQS-22 AN/TSC-93A AN/TSC-93B Abban Access Adcock/Watson-Watt Agency Ahhoz Air-Launched
Airborne Akadémia Akadémiai Aktív Alapelvei Alkalmazásának Amennyiben Amikor Analysis Artech Attól Automatikus Avionics

Balog Battlefi

Bellini-Tossi

Bevezetés Bináris

Biztonsági

Bolyai Borba. Bragg Briefi Broadcasting Brussels Brüsszel Budapest Budapest Budapest.

Camoufl Carlo Chirp-SST Chopin Classifi Command Communication Communications Comoufl Computer Control Coordination Countermeasures

Csoportfőnökség

Csoportfőnökség

Cyberspace Célobjektumok

Defence Defense Defensive Delay Department Detection Detrekői Digitized Digitális Direction Division Doktori Doktrína Doktrína Doktrína. Doppler Double

ELINT Ebben Ebből Egyesült Egyetem Egyrészt Egyéni Ehhez
Ekkor Elektronikai Elektronikus Elsworth Előretolt Először Enemy Energy Ennek Ezeket Ezeknél Ezekről Ezenkívül Ezután Ezzel Ezáltal Ezért

Faraday Felderítési Felderítő Fenyves Ferenczi Finding. Fizikai Fizikailag Fontos Force Forrás: Fourier Frater Frekvenciaugratásos Frekvenciák Föld Földi Fürjes

Főnökség/Részleg

Főnökséggel

Főnökséggel/Részleggel



Glossary Government Graham Guidance Géher


Hadműveleti/Harcászati Hadtudomány Hadviselési Harcálláspont Hatásuk Hatásértékelő

Hatóság

Helikopterek Helikopterre Honing

Honvédség

Honvédségben.

Hopping Hornet House Hálózati Hátránya Híradástechnika. Híradó Hírközlési

Illés Ilyenek Informatikai Information Infracsapdák Infravörös

Intelligence

Interception Interleaved Irányítási Izdatyelsztvo

Jedlik Jegyzéke Joint Juhász János József

Katonai Keying Kiadó Kommunikációs Koordinációs Korlátozott Korszerű Kossuth Kovács Kéziszótár Könyvkiadó Közlöny Központ Központot Külön

Lehetőségek

László László: Légi Lényege

MHz-es Magyar Magyar Magába Makraduli Manager Markup Michael Miklós Minden Mindezek Mindezeket Minél Missile Mivel Modulation Moszkva Moving Mozgó Multiple Multispektrális Mögöttes Műszaki Műveletek Műveleti

NKFP_07_2- HT28_SAJ NKFP_07_2-HT28_SAJ Napjainkban Napjainkra Navigációs Nemzeti Nemzetvédelmi Network Nincs November Nyolcas

Olyan Operations

Payoff Position Preparation Probability Products Program Programme Protective Publication Publications Publishers
Pusak

QuickCam

Radioelektronnaja Radiolocation. Radiomonitoring Ranging Raytheon
Reconnaissance Rendszer Researches
Rider Rivet Rohde-Schwarz. Rádió Rádióelektronikai Rádiólokáció Rádiómérő Részleg Részleggel. Az

Satellite

Science Screen Self-standing Shift Sideband Signals Single Sonar Source Sputnikovaya Standardization States Super Suppressed Suppression Surveillance System Szabó Szakutasítása. Szemle Szerkesztették Számítógépes Széles

Szövetséges

Szűcs Szűrőbankos Sándor Sándor:

Tanulmány Tanulmány Target Targeting Targets) Technical Tehát Terms Tradoc Transfer Trouble. Tudásmenedzsment Törzsszolgálati Tűzkoordináló

United

Value Versenyképes Vezetési Vezérkar Voennoje Ványa Várhegyi
Védelmi Vízesés

Warfare. Warning Width Wiley Wullenweber

Zrínyi Zsolt

abból abszorbeáló accelerates adaptív adat- adat. adat: adatainak adatbázisban adatbázisból adatbázisok adatbázist adatelosztó adatfeldolgozás adatfeldolgozási adatfeldolgozást adatfeldolgozó adatforrás adatforrások adatforrásokat adatforrástól adatfúziós adatgyűjtés adatgyűjtési adatgyűjtésre adatgyűjtést adatgyűjtő adathoz adatnak adatok: – adatokat adatokat. adatokból adatokkal adatoknak adatokra adatot adatszerzés adatszerzési adatszerzést adatszerző adatszolgáltató adatszolgáltatók adattá adatátviteli addig additív adható adják adnak adott adása adásmódok adásmódokat adások adásra adó- adóantenna adóberendezés adóberendezések adóberendezésének adódóan adóink adója adók adókban adókkal adókészülék adónak adóállomás aerosolok age/Camoufl age_system/Features/ ahhoz akadályozzák akarunk akiknek akitől akkor aknák aktivizált aktualizálása aktualizálását aktuális aktív akusztikai akusztikus akár alacsony alacsonyabb alakmásító alakulat alakulása alakítja alakú alapján alapjai A alapjai. alapján alapján. alapját alapját. alapjául alapos alapot alapszik alapsávi alapul. alapulnak alapuló alapvető alapvetően alapvételi alapú alatt alatti alfanumerikus alfejezetben algoritmusok alkalmazott alkalmas alkalmasak alkalmassá alkalmatlanná alkalmazhatók

alkalmazhatósága

alkalmaznak. alkalmazni alkalmazni. Az alkalmazott alkalmazva alkalmazzák alkalmazzák. alkalmazása alkalmazása. alkalmazásakor alkalmazási alkalmazásra alkalmazásuk alkalmazásának alkalmazására alkalmazásával alkalmazó alkalomszerű alkatrészek alkotnak. alkotva alprogram: alrendszer alrendszerekben alsó alternatív alábbi alábbiak: – alárendelt alárendeltek amely amelyben amelyből amelyek amelyeken amelyeket amelyekkel amelyeknek amelyekről amelyen amelyet amelyik amelynek amelynél amelyre amennyiben amerikai amikor amivel amplitúdó-érzékeny amplitúdója amplitúdójának amplitúdójú amplitúdómoduláció amíg analizálja analysis. analóg annak annál antenna-karakterisztika antennakeretben antennarendszerek antennarendszerének antennájának antennákat antennákból antennákkal antennának antennát antennával anyag anyagok anyagokat anyagokkal aránya arányos arányában arányát arányú aszinkron atmoszférikus atomeszközök atomrobbantás atomrobbanás attól audio- automatikus automatikusan automatizált automatizáltan

automatizáltság

autonóm azokat azokat. azoknak azokon azokra azonban azonnali azonos azonosítani azonosítása azonosítását azonosító azzal azért

beesési beeső befolyásolja. befolyásolják befolyásoló begin begyakorlása begyűjtésre bekapcsolása bekövetkezett beleértve belső belátható belépéssel belül belül: t belüli bemenete bemeneti bemenetén bemenetére bemenő bemutatják bemutatott bemérése bemérő bennük berendezések berendezései berendezéseik berendezéseinek berendezéseivel berendezések berendezések. berendezésekben berendezéseket berendezésekhez
berendezésekkel berendezéseknél berendezéssel besugárzott besugárzást beszabályozása beszélünk. betartásának betartásával bevonatok beépítésével beérkezett beérkezik beérkezési beérkező billentyűzik bináris birtokba birtokában biztosító bizonyos

biztonsági

biztosítanak biztosítani biztosítható. biztosítja biztosítják biztosított biztosítsák biztosítása biztosításának biztosító bonyolult borító bármely bármilyen békeidőben békében

cellás

centiméteres chirp ciklus cikluson cm-es comprehensive
csapatok csakúgy csapataink csapatok csapatokat csapatoknál csapás csapásmérő csapásokat csapást csatarepülő csatlakozó csatorna csatornakódolási csatornában csatornájának csatornák csatornáknál cselekvési csillagháborús csillapítatlan csillapítás csillapításból csillapítást csomópont csoportba csoportjába. csoportját csoportokat csoportokkal csoportos csoportosítása csoportosítására csoportosítását csoportra csökken csökken. csökkenteni csökkentheti
csökkentik csökkentése csökkentésének csökkentésére csökkentésével csökkentő csúcsértékének csúszó
cél(ok) célból célfelderítő célja céljainak céljel céljeleket céljából céljára célkitűzések céllal céllisták célmegjelölő célobjektum célobjektumait célobjektumok célok célok) célokat célokra célpontjai célpontjainak célpontok célra célról célszerű célt céltervezés céltervezési céltárgyak céltárgyat céltárgyról célzott célú

dandár deciméteres decoy-ok derül diagram digitális diplomáciai dipól dipólfelhő dipólfelhők dipólok direkt diszkrét diverziós dióda dolgozik dolgoznak dolgoztak dolgozták domborzati doppler döntések döntéshozatali döntési döntéstámogató döntő

eddigi egymással egy-egy egyaránt egybeesik egyben egyedül egyenes egyenként egyenletes egyenletesen egyenlő egyes egyesített egyetlen egyeztetésre egyidejű egyidejűleg egyik egymáshoz egymásra egymással egymástól egyre egyrészt egyszeres egyszeri egyszerre egyszerű egyszerűbb egyszerűen

egységek

egységes

egyéb egyébként egyéni egyértelmű egyértelműen együtt együttes együttműködésben együttműködést egészen egészkörös ektáló eld/Battlespace elegendő elektronikai elektronikus elektromágneses elektronikai elektro-optikai elektromos elektromágneses elektromágneses elektronikai elektronikai elektronikus elektródák eleme elemeit elemeire elemeit elemzett elemzés elemzése elemzéseket elemzéséből elemzésének elemzését elemző elengedhetetlen
elfogadott elfoglalt elfordításakor elforgatott elgondolás elhatározás elhelyezett
elhelyezkedése
elhelyezkedését
elhelyezkedésük
elhelyezkedő
elhelyezési
elhúzó eljuttatása eljuttatását eljárás eljárásnak eljárások eljárásokat eljárásokkal eljárást elkerülése elkészítése elkövetkező

ellentevékenység

ellen.

ellen. A

elleni

ellenkező

ellenséges

ellenséges

ellenséget

ellentevékenység

ellentevékenység A

ellentevékenység Az

ellentevékenysége

ellentevékenységet

ellentevékenységgel

ellentevékenységi

ellentevékenységre.

ellentétben

ellentétes

ellenére

ellenük

ellenőrzés.

ellenőrzése

ellenőrzési

ellenőrzésének

ellenőrzését

ellenőrzésével

ellenőrző

ellátni

ellátott

elmondani elméleti

elméletileg

elmúlt elnyelő elosztjuk elosztása elosztó elrejti elszenvedő első elsődlegesen elsősorban elterjedt elterjedésével eltolódás eltérő elvei elveinek elveit elvek elven elvonása elvégzett elvét elvű

elégséges

elérheti.
elérhető
eléri elérni. elérése eléréséhez
elöljáró elő. előbb előfeldolgozást

előjellel

előkészítésének előkészítése előkészítésének előkészítését előnye előre előrejelzések előrejelző elősegítő először előtt előtérbe előzetes előző előzőekben előállított előállítása előállításához előállításának előállítására előállító előírt előírások emberi említett energetikailag energetikai

energiaellátást

energiaellátó

energiafi energiaszintje energiaviszonyok energiája energiáját energiájú energiák energiának energiát energiává engedi ennek eredeti

eredetileg

eredetű eredményeit eredmények eredményeket eredményeként eredményeképpen eredményesen eredményt eredő erői erők erők-eszközök erősen erősítés erővel erővonalak esetén esemény- események esetben esetekben esetleges esetében esetén esetén. esik. eszközei eszközök eszközök eszközei eszközei A eszközeinek eszközeink eszközeiről eszközeit eszközeivel eszközt eszközzel eszközét eszközök eszközök. eszközök. A eszközökben eszközöket eszközöket. eszközökkel eszközökre eszközön exiós ezeket ezután ezzel ezáltal ezért

fajtája fajtájú fedélzeti fedélzetén fedélzetére fegyverek fegyverekkel fegyveres fegyverirányítási fegyverirányítási fegyverirányító fegyvernem fegyverzet fejek fejezet fejlesztettek fejlesztették

fejleszthetőség

fejlesztése fejlesztések fejlesztési fejlesztők fejlett fejthető
felderítési felderítő fel. A feladat feladata. feladatai feladataikat feladatainak feladatait feladatnak feladatok feladatokat feladatot feladatra feladatszabás feladattal feladattisztázás felderítési felderítendő felderíteni felderített felderíthető
felderíthetők
felderítés felderítés.” felderítés: felderítésből felderítése felderítési felderítésnek felderítésre felderítéssel felderítést felderítésének felderítésére felderítését felderítésétől felderítő felderítők feldolgozatlan feldolgozható feldolgozni feldolgozása feldolgozási feldolgozásra feldolgozásának feldolgozására feldolgozását feldolgozó felek feleljen felelős felesleges felett felfedett felfedés felfedési felfedését felfedő felhasználható felhasznált felhasználva felhasználása felhasználási felhasználásának felhasználását felhasználásával felhasználású felhasználó felhasználók felismerő

fellépő

feloszthatók felosztása felosztást felszerelt felsőbb feltárása feltétele feltételek feltétlenül

feltöltöttségét

felvett felé felépített felépítése felépítésének felépítéséről felépítését felépítésű felügyeletet felülete felületek felületet felületi felületű fentebb fenti festékek

feszültség

feszültséget

fogalmak fogalmat. fogalom fogalomkörében fogható fogja fogjuk fogják foglalja foglalja: – foglalják foglalkozó fognak fogták fokozható fokozott fokozó folyamat folyamatosan folyamat folyamata folyamatban folyamatnak folyamatos folyamatosan folyamatának folyamán folyik. folytatni. folytatott folytatódik folytonos folyó fontos

fontossági

fordul fordítani fordítjuk fordított forgalmazás forgalmi forgalom forgatásával forgási forgó formai formában formáinak formájában formátumban forrás forrása forrásból forrásokból frekvencia- frekvencia frekvencia- frekvenciamoduláció frekvenciamodulált frekvenciaspektrum frekvenciasávban frekvenciasávot frekvenciatartomány frekvenciatartományban frekvenciatartományokban frekvenciatartományt frekvenciaugratás frekvenciaugratásos frekvenciaváltás frekvenciában frekvenciája frekvenciájának frekvenciáját frekvenciájú frekvenciákat frekvenciákon frekvencián frekvenciára frequencies): funkcionális funkciójának futó fáklya fázis- fázisa fázisban

fáziskülönbség

félaktív félrevezető félvezetők fémezett fémvezetékes fényforrások fénykábelek) fénylő földalatti földi földi- földrajzi földrajzilag fölött fúziós függ. függesztett függeszthető
független függetlenül függvényében függvényében. függően függőleges füstfelhő füstfüggöny füstök füstöt főbb főerőkifejtésének főleg főnök főszerk.:

gazdasági

gerjesztett globális grafi gyakorlatban gyakorlati

gyakorlatilag

gyakorlatában gyakorolt gyakran gyelembe gyelembevételével gyelmen gyelmének gyelt gyelés gyelési gyelést gyelést. gyelésére gyelő gyelők gyenge gyors gyorsan

gyorsaság

gyékény gyűjteni gyűjtése gátolhatja gázlevezető gázsugár gépjármű

hadviselés haditechnikai haditengerészet hadműveletek hadműveleti hadműveleti-harcászati hadseregek hadszíntéri hadviselés hadviselés hadviselés A hadviselés Az hadviselés t hadviselés zetési hadviselés – hadviselésben hadviseléshez
hadviselési hadviselésnek hadviselésre hadviseléssel hadviselést hadászati hagyományos hajtja hajtják hajtómű hajtóművek hajtóművel hajó

hajóegység

hajók hajótestek haladóhullámú hamar hamarabb hamis hanem hang- hangfelderítő hangja hangolt hangolással hangolású hangsúlyt harcászati harc- harcfeladat harcfeladatok harci harci- harckocsi harcrendben harcrendből harcrendi harcterület harcterületen

harctevékenység

harctéri harcvezetési harcálláspont harcászat-technikai harcászati harcászati-hadműveleti harcérintkezés hardver harmadik harmonikus hasonlóak hasonlóan használt hasznos használható használja használjuk használják használják. használnak használnak. használni használt hatalmas hatni hatványa határa határainak határozni határozni: – határozza határozzák határán hatása hatásait

hatásjellemzők

hatásokkal hatásos hatást hatástalan hatásuk hatására hatását hatásával hatékonyan hatékony hatékonyan hatékonynak

hatékonysága

hatékonyságot

hatékonyságának

hatékonyságát

hatótávolság

hatótávolsága

hatótávolságát

helyeit
helyen
helyes
helyett
helyezkedik
helyezkednek
helyeznek
helyeztek
helyi
helymeghatározás
helymeghatározásuk
helymeghatározó
helyre
helytelen
helyzet
helyzet-
helyzetben
helyzetek
helyzetet
helyzetének
helyzetére
helyzetértékelés
helyzetértékeléssel
helyzetértékelést
helyzetét
helyzetük
helyén
helyének
helyét
helyük
helyüket
hibajavító hibajelző hibrid hidroakusztikai hiszen hiteles

hitelességére

hogyan hordozó hordozói hosszabb hossztengelyű hosszú hosszúhullámú hozhatók hoznak hozzáférhető
hozzáférhetővé
hozzáférések hozzáférési hozzáférésű hozzájuk hozzájárul hozzák LINK (67) LINK (101) LINK (31) LINK (80) LINK (42) LINK (78) LINK (48) LINK (30) LINK (48) LINK (65) LINK (56) LINK (44) hullámformája hullámhossz

hullámhosszúságú

hullámokat hullámtartományban hullámtartományban. hullámtartományokban hullámtartományú hullámterjedési háborúban háborúkban háborús hálózat) hálózati hálózaton három háromdimenziós háromszög hátráltató hátránya hátteret háttér híradás híradó híradó- hírközlési hírközlő hőcsapdák hőcélok hőkibocsátó hőmérséklet hőmérséklete

ideje idejében idején idejének idejét idejű idő) idő. időbeli időben időbeni időeltolódással időjárási időn időpillanatban időszakai időszakban időszakra időszakában időt időtartamig igyekeznek igények igényel igényel. igényel. Az igényli igénylés igénylő iktus illesztett illetve illetéktelen imitációs imitálni imitálva imitálásával imitáló imitátor impulzus impulzus- impulzusa impulzusbomba impulzusbombák impulzusok impulzust impulzusüzemű indikátoron indikátorán indokolatlan indukált indukálódó indultak indítású információt információ információ: információból információforrásként információgyűjtő információhoz információinak információit információk információkat információkból információkkal információkra információnak információszerzés információszerző információt információt. információt. A információt/felderítési információtartalmat információtartalom információval információáramlás infracsapdák infrahang infrastruktúra infravörös inkább integration integráció integrált intenzitású intenzív interferencia interferenciák interferometrikus interferométeres intermodulációs intézkedések ionizációs ionizáló ionoszféra iránya irányban irányból iránykarakterisztika iránymérés iránymérési iránymérő iránymérőben iránymérők irányok irányokban irányt irányuló irányvonal irányzású irányában irányában) irányának irányát irányítani irányított irányítása irányítási irányítást irányításának irányítására irányító irányú is. A is. Az ismerete ismeretében ismerni ismert ismertek ismertetett ismerve ismétlődési izotróp

jel-zaj jelanalízis jeleinek jeleket jeleket. jelekkel jelekké jelekre jelentősen jelenleg

jelenség

jelent jelentek jelenteni jelenthet
jelenti jelenti. jelenti: – jelentkező jelentések jelentését jelentős jelentősen

jelentősége

jelentőségük

jelentőségű

jelenítse

jelerősség

jelerősséget

jelet jelezhető
jelfeldolgozás jelfeldolgozási jelfeldolgozó jelhez

jellegzetes

jellegét

jellegű

jellel

jellemző

jellemzői: –

jellemzőik

jellemzőinek

jellemzőit

jellemzője

jellemzőkkel

jelnek jelre jelsorozattal jelsorozat jelzésére jelének jelét jelölik jelölnek jobban jutnak jutottak juttatják járműre járművek járulékos játszik jóval jövő

kW-os kamera kamerákkal kandidátusi kapacitást kapcsolatban kapcsolatos kapcsolatot. kapcsolatrendszereinek kapcsolatát kapcsolódik kapcsolódó kapnak kapott kapunk. kapunk. A katonai katonai-műszaki keletkezett keletkezik keletkezésének keletkező

kell.

kell. Az

kell: –

kellene

kellett

kellő

keltenek. keltett keressük keresztmetszete keresztül keresés keresést keresőtekercset keretantenna keretantennán keretantennát kerül kerül. kerülhet
kerülnek került kerültek kerülő keskenysávú kettős keverékkel keverő kevesebb kezdeti kezdtek kezdték kezdődik kezelni kezelni. kezelői kezelők kiadás. kiaknázása kialakult kialakulása kialakuló kialakítani. kialakított kialakítása kialakításakor kibocsátott kidobása kidolgozni kidolgozott kidolgozásra kidolgozásához kidolgozásának kidolgozók kielégítése kiemelkedő kiemelt kiesése kifejlesztettek kifejlesztése kifejlesztését kifejtett kihasználását kihasználásával kihívások kihívást kiindulási kiinduló kijelző kijelölt kijelölése kijelölését kiképzett kimenetén kimenő kisebb

kismagasságú

kisugárzott kisugárzás kisugárzás. kisugárzása kisugárzási kisugárzások kisugárzásokra kisugárzásra kisugárzással kisugárzást kisugárzású kisugárzó kiterjedése kiterjedő kiterjesztett kitérés kitűzött kivetítők kivitelezése kiválasztása kiválasztásának kiválasztásával kiváltása kivétel kivéve kizárólag kiértékelése kiértékelést kiértékelésére kiértékelésével klasszikus km-es km-re koherens
kommunikációs kombinációk kombinált kommunikációs komoly kompatibilisnek kompatibilitási kompatibilitással kompatibilitást komplex koncentrált konfi konfl konkrét konstrukció konstrukciós kontraszt konténerben koordinációval koordinálása koordinálásáért korai korlátait korlátlan korlátozottan korlátozza korlátozása korlátozások korlátozását korrelatív korszerű korábban korábbi kozmikus kt3.4.doc

kulcsfontosságú

kulcsszavakat kárt kép) kép) A kép. képek képesek

képesség

képességeinek

képességeit.

képességének

képességét

képességű

képest képet képezi. képezik képezik. képező képi képzelhető
kérdező kérdés kérdéseire. Kandidátusi kérdéskörébe kérdésre késedelem késleltető készlet készítsen készült készülékek későbbiekben későn kétoldalsávos kétszeres kézi kísérleti kísérő kívánt kívüli kódok kódokat kódsorozattal köd- ködfelhő ködfüggönyöket ködlövedékek ködök ködösítés kölcsönös könnyebb könnyen körben körkörös környezet környezetben környezeti környezetét körzetben körülhatárolt körüli körülmények körülvevő körű körűen köszönhetően
kötelék kötelékben követelményei követelmények követelményeket követelményeknek követi követik következik következtetések következtetéseket következtében következő következően következők: következők: – következőket követni követése követően követőrendszer közbeeső közben közeg közeget közel közeledik közeledése közeli közelében közepes közlemények központi központok közvetett közvetlenül középhullámú közös közösen között. közötti közöttük közül különböző külső

különbségek

különbségi

különbözik különböztethető
különböztetni különböző különféle különleges különösen küzdelem

lefogandó lefogni lefogása lefogáshoz lefogási lefogásának lefogására legalább legegyszerűbb legfontosabb legfőbb leggyakoribb leggyorsabban leghatásosabb leghatékonyabb leginkább legjobban legkisebb legkorszerűbb legnagyobb legoptimálisabb legrövidebb legszélesebb legtöbb legyen legyen. legyenek lehallgatás lehallgató

lehetőségeit

lehessen
lehet
lehet.
lehet: –
lehetnek
lehetnek: –

lehetséges

lehetséges.

lehető

lehetőség

lehetőségei

lehetőségeinek

lehetőségeiről

lehetőségeit

lehetőségek

lehetőségeket

lehetőséget

lehetőségét.

lehetőségét. A

lehetővé
lehetővé.
lennie lesz. A lesznek leszállító letakart letapogató levegő levonható levonni leírt leírása leírását leíró lineáris lineárisan logaritmikus-periodikus logikai logikus lokátorok lopakodó lozófi láthatja láthattuk látható látható.

láthatóság

légierő légkábeles légkörfi légköri légtérben légvédelmi légvédelem légvédelmi lényeges lényegesen lényegében léphetnek
lépése létesítendő létezik létezik. létező létre. létrehozni. létrehozott létrehozása létrehozását létrehozásával lévő lézer lézerbesugárzók lézereket lézerfegyverek lézerfény lézerfényt lézersugarak löket lövedék lövedékek

magassági

magasságmérő

magukba magukra magyar magába. makettek manipulációs manőver manőverező matematikai maximum maximális mechanikai mechanikusan megfelelő megfelelően meg. A meg: meg: – megakadályozza megakadályozása megalkotására megbontására megbízható megbízhatóan

megbízhatósága

megbízhatósággal

megbízhatóságára

megegyeznek. megegyező megengedhető
megengedhetők.
megfelelő megfelelően megfi megfogalmazott megfogalmazása megfontolások meghaladja meghatározható. meghatározni meghatározott meghatározva meghatározza meghatározása meghatározása. meghatározásra meghatározásából meghatározásához meghatározásának meghatározására meghatározását meghatározó meghozatalát megindulása megjegyezni megjelenhet
megjelenik megjelenése megjelenésével megjeleníteni megjeleníteni. megjeleníthetők
megjeleníti megjelenítő megjelenő megjelölés megkönnyíti megkülönböztethetünk
megkülönböztethetünk: –
meglehetősen
meglévő megmérik megnehezítik
megnövekedett megnövelt megoldás megoldása megoldási megoldások megoldást megoldására megsemmisíteni megsemmisítjük. megsemmisítése megszervezni megszervezését megszerzett megszerzése megszerzését megszorozzuk megszüntetése megtalálhatók megtervezni. megtervezése megtervezésében megtervezését megtévesztés A megtévesztés. A megtévesztése megtévesztési megtévesztésre megtévesztést megtévesztő megtörténik megvalósítható megvalósítható. megvalósítható: – megvalósítása megvannak megvilágított megvilágító megváltozik megváltozott megváltoztatása megváltoztatását megváltoztatásával megvívása megvívására megzavarása megállapítani megállapítható megállapított megállapítása megállapítását mekkora meleg

mellett

melléklete

mellékvételi

melyek melyet menetoszlopok

mennyisége

mennyiségét

mennyiségük

mennyiségű

mentális merőleges merőlegesen messzemenően

mesterséges

meteorológiai mezőtekercsek miatt mikrohullámú miközben milliméteres milyen mindazon mindegyik minden mindenkori mindenre mindent mindig mindkettő mindkét minimális minimálisan mintegy mintha minél

minőségétől

minőségű

minősítési minősítő mivel mm-es moduláció moduláló mobil

modell

modern modular modulációnak modulációs modulációt modulációval modulálatlan modulált moduláló monopol monopulse monosztatikus motorok mozgó mozgócél mozgókép mp-ként multispektrális munka munkahelyek
munkahelyes
munkarendjén munkavégzés munkaállomások mutatja mutató más-más másik másikra második másodperc másrészt mégis mégpedig

mélységi

mértékben mérete méretei méretük méretű mérhető
mért mértékben mértéke mértékét mértékű mérésekkel mérésen mérési méteres mód. módja módjuk módjától módon módot módszere módszerei módszerei Az módszereinek módszereit módszereket módszerekkel módszeres módszernél módszerrel módszert mögöttes műholdas műveleti műanyag műholdak műholdas működik működnek működni működtetéséhez
működtetésük működése működési működésre működést működésének működésére működését működésüket működő műsorszóró műszaki műszerek műszeres műtárgyak műveletek műveletekben műveletet

nagyfrekvenciás nagymértékben nagyobb nagyon nagyszámú

nagysága

nagyságú

nagyteljesítményű

nagytávolságú

nagyvárosi napjainkban napjainkra napszaktól negatív negyedik nehezebb
nehezen
nehéz nem-kommunikációs nemcsak nemkívánatos nemzeti nemzetközi nevezhető
nevezik. nevezzük nevezzük. nevezzük: nevezünk nincs nition nomultabb normális nukleáris nulla nyelv

nyeresége

nyers nyilvántartások nyolcas nyomán nyugati nyílt nyíltan nyújt nyújtotta négy néhány nélkül): nélkül. nélküli némelyik néven nézve níciót növelni növelve növelése növelésére. növelésével növelő

objektumainkat objektumaira objektumait objektumok objektumokat objektumra objektív okoz. okoznak okozott okozta okozzon okozó oldalfelderítő oldalnyaláb oldalt oltalmazandó olvashatók olyan operációs operátor optikai optimális optimálisan orosz országban országokban oszcillátor osztható: – osztályozása Az

papíralapú parabola paraméterei paramétereik paramétereinek paramétereit paraméterek paramétereket paraméterekkel paraméterének parancsnok parancsnoka parancsnoki parancsnoknak parancsnokot

parancsnokság

parancsok passzív paszszív pedig pedig peremvonaltól perspektivikus persze piezoelektromos pillanatnyi pillanatra pilóta pilótanélküli pirotechnikai pneumatikus polarizációs polgári politikai pontjában pontjában. pontján pontokon. ponton pontosabban pontosan

pontossággal

pontosítani pontosítása potenciális potenciálisan pozitív primer prioritások probléma problémák problémát problémával programozott projektorok pszeudó-Doppler pszichológiai pusztítani pusztítás pusztítást pusztításuk pusztító páncéltörő párhuzamos. párhuzamosan például például például: = például: – pörgettyűs

radarok rakéta rakéták reagál. referencia regisztrálásra rejlő rejtett

rejtettségének

rejtés rejtés Az rejtése rejtő relatív relációs rendszerek rendszerhez
rendelkezik rendelkezik. rendelkeznek rendelkezésre rendelkezésre. rendelkező rendeltetése rendeltetésszerű rendeltetésének rendeltetésüket rendeltetésű rendje rendjének rendkívül rendszabályai rendszabályainak rendszabályait rendszabályok rendszabályokra rendszer. rendszerben rendszerei rendszereiben rendszereinek rendszereink rendszereinket. rendszerek A rendszerekben rendszereken rendszereket rendszerekhez
rendszerekkel rendszereknek rendszereknél rendszerekre rendszerekről rendszeren rendszeres rendszeresített rendszerhez
rendszerint rendszerként rendszernek rendszerrel rendszert rendszertechnikai rendszertelen rendszerében rendszeréhez
rendszerének rendszerét rendszerű repülve repülési repülést repülőeszközök repülőgép repülőgép-fedélzeti repülőgépek repülők rezgések rezgéseket rezonáns reális riasztó ritkábban ritkán robbanás rombolással rontják rossz rugalmasan rádió-felderítő rádió-távvezérlő rádióadó rádiócsatorna rádióelektronikai rádiófelderítés rádiófelderítő rádióforgalmi rádiófrekvenciás rádióhullámok rádióhullámokat rádióhálók rádiók rádiólokáció rádiólokációs rádiólokátor rádiólokátora rádiólokátorainak rádiólokátorok rádiólokátorokat rádiólokátorokkal rádiónavigációs rádiórelék rádiórendszerek rádiótechnikai rádiózavarok rádiózavarás rádiózavaró rádióállomás rávezetés rávezető régebbi részben részből része része. részecskék részeként részleg részleggel részletesebben részletesen

részletességgel

részre részrendszerek részében. részének részére részére. részéről részét rétegből révén róluk rögzített rögzítik rögzítését rövid röviden rövidhullámú

saját-ellenség

sajátosságai

sajátosságainak

sajátosságok

sebessége

sebességgel

sebességmérő

sebességű

sebezhetőségét

segédantenna segíti

segítséget

segítségével

segítségével.

sikeres sikeréhez
sikerül sikerült skála skálán software sokcsatornás sokkal sokrétű sorban sorolhatók soron sorozatát sorrendbe sorrendet sorrendjét során során. során: – speciális spektruma spektrumot spektrumú stabil stabilitása statisztikai stratégiai struktúrájának sugara sugarak sugárforrás sugárforrások sugároznak sugározza sugározzák sugárzásai sugárzási sugárzásából sugárzó sugárzók szabadon szabadtéri szabványokban szabványos szakasz: t szakaszai szakaszcsillapítás szakaszos szakaszában szakcsapat szakmai szekunder szelektivitást szelektálni szempontjából szemben. Az szembeni szembenálló szemmel szempontból szempontjából szempontok személy szenzor szenzorok szenzorról szerelt szerepet szerepét szerezhető
szerint szerint. szerint: szerinti szerkesztették szervek szervezet szervezetek szervezeti szervezetszerű szervezetének szervezése szervezési szerzi szerzők szigorúan szimulációs szimulálása. szinkronban szint: szinteken szinten szintje szintjét szintre szintén szintű szinuszos szisztematikus szoba szoftverekkel szokás szokásos szolgálja szolgálnak. szolgáltatja szolgáltatnak szolgáltatni szolgáltatott szolgáló szomszédokkal szorosan szubjektív számítógépekkel száma számban számolni számos számtalan számvetések számvetéseket. számvetést számára számára. számítsa számításba számítási számítások számításokat számítástechnikai számítógépes számítógéppel számú szándékos szándékos szándékosan szándékának szárazföldi származó század szélessávú szétszóró széttelepítése színlelt szívgörbét szó. szó. A szóval szögvisszaverők szögvisszaverőket szögvisszaverőkkel szögének szöveg

szövetséges

szükséges

szükséges

szükséges.

szükségesek

szükségessé

szüntelen szűk szűrt szűrőkkel sávjával sávnak sávon sávot

sávszélesség

sávszélessége

sávszélességébe

sávszélességű

sávszélesítési síkban síkja súlya

sűrűség

sűrűsége



találhatók találunk tankönyvkiadó tanulmányozni tapasztalatai tapasztalatok tartományban tartalma tartalmazza tartalmazza: – tartalmazzák tartalmazó tartalmi tartalmának tartalék tartani tartják tartományban tartományú tartozik. tartoznak. tartoznak: – tartozó tartós tartózkodás technikai technikai technikák technikákat technológia tehát tekintettel tekintetében tekinthető
tekintjük tekintsük tekintve telepíteni. telepített telepítik telepítési telepítésére telepítésű telepítünk települt települési televíziós teljesen teljesítménnyel teljesítmény teljesítménye teljesítményszintjének

teljesítménysűrűség

teljesítményt teljesítményviszonyok teljesítményének teljesítményét teljesítményű teljesítése teljesítéséhez
teljesítésének

telítettsége

telítésbe tengeralattjáró tengeralattjárók tenni tenni. teremt terep terep- terepanalízis terepdomborzat terepen terepet terepkövető terepszakaszának terepszakaszától tereptárgyak teret terjed. terjednek terjedése termikus terminológia természetesen tervek tervezett tervezik tervezés tervezésekor tervezéshez
tervezési tervezéséhez
tervezésének tervező terében területein területeken területeket területen területet területi területre területén területének területére területét testek teszi teszik tetszőleges

tevékenységek

tevékenységeket

tevékenységekre

tevékenységet

tevékenységre

tevékenységének

tevékenységére

tevékenységét

tevékenységét.

tevékenységük

time) tipikusan tisztázni titkosított torzítják további továbbiakban továbbra továbbá továbbítani továbbítják továbbított továbbítása továbbítására továbbítását továbbításával továbbító transzponder tudja tudják tudomása tudás

tulajdonsága

tulajdonságai

tulajdonságaik

tulajdonságainak

tulajdonságuk

tulajdonságának

táblázat A táblázat. táblázatban táblázatok tábori tájoló tájékozódásának támadás támadó támaszkodik támasztott támogatja támogatott támogatás támogatás Az támogatás Ezek támogatás – támogatása támogatási támogatást támogatásához támogatására. támogató támogató) támogató- táplálásának tárgy távcsövek távkezelő távközlési

távolsága

távolságban

távolságból

távolsági

távolságokat

távolságon

távolságot

távolságra

távolságuk

távírász távíró tények tényezők tényezők. tényezőnek tényezőt tényezőtől tényezővel tényleges térbe térbeli térben téren

térerősség

térerősségű

térhullámú térinformatikai térinformatikába. térképező térképi térköz

térségében

típusa típusok típusát típusú tízes többcsatornás többek többféle többi többszöri többszörös

többségében

tökéletesítéséhez.
tömeges tömegtájékoztatás törekedni történhet
történik történik. történik. A történő törzsek törzsnek törzsön

túlfeszültség

túlfeszültség-védelem

tükrében tükröző

tüzérségi

tűnik tűz- tűzlegyező tűzvezető

ugyanakkor ugyanazon ugyanazt ugyancsak ugyanis ugyanolyan ugyanúgy ultrarövid ultrarövid-hullámú using utolsó utolsósorban után utáni utánégető utóbbi

valamint vagyis vakítás vakítása vakítását vakító valamely valamennyi valamilyen valamint valamint – való valódi valósul valószínűleg

valószínűsége

valószínűséggel

valóságban

valóságos

valóságot

valósítja van: – vannak vannak.

vastagságú

vegye vegyi venni venni. venni: – vertikális vesszük veszi veszi. veszik vesznek

veszteség

veszélyt vevő-analizáló vevőantenna vevőantennák vevőben vevőberendezések vevőberendezést vevője vevőjének vevők. vevőkkel vevőkészülék vevőkészülékek vevőrendszer vezetett vezethet.
vezetik. vezeték vezetékek vezetékes vezetése vezetése A vezetése Az vezetése – vezetési vezetési- vezetést vezetésének vezetését vezetéséért vezérelt vezérelve video villamos villámvédelem világ világítólövedék virtuális visszasugározza. visszasugárzott visszatükrözése visszavert visszaverődés visszaverődést visszaverődését visszaverődött viszont viszony viszonyai viszonyait viszonyoktól viszonyt viszonyított viszonyítási vivőfrekvencia vivőfrekvenciát vivőhullámot vivőhullámú vivőjű vivős vizsgálata. vizsgálni vizsgálva vizuális volt. volta vonalától vonatkozó vonatkozásában vonatkozó vonják vontatott válaszimpulzus válaszadóval válaszimpulzus válaszjelet választ válaszzavaró válik. válnak váltakozó változatlan változatokat változik változtatjuk változásait változásakor változások változást változó változó. várható várhatóan várt vázlatai vázlatok védekezés védelem védelem 5.3. védelem A védelem Az védelem. védelemmel védelemnek védelemre védelemének védelmen védelmet védelmének védelmét védendő védeni védett végberendezés végberendezések végeznek végezni. végpontok végre. végrehajtandó végrehajtani végrehajtott végrehajtása végrehajtásakor végrehajtásra végrehajtásához végrehajtásának végrehajtását végrehajtását. végrehajtásáért végrehajtó végső végzett végzik. végző végén véletlenszerűen vész vételi vételzavar vételéből vételére vívott vízben vízesés vízfelszíni

zajforrások zajjal zajmodulációs zajok zajokat zajzavarok zaklatás zavarok zavar/jel zavarandó zavarforrás zavarforrások zavarjel zavarjelek zavarmodulátor zavarnak zavarni. zavarok zavarok. zavarokat zavarokkal zavaroknál zavarokról zavarral zavarstabilitás zavarszűrő zavarteljesítmény zavartípus zavarvédelem zavarvédelmi

zavarvédettség

zavarvédettsége

zavarvédettségének

zavarvédettségét

zavarvédő zavarás zavarása zavaráshoz zavarási zavarások zavarásra zavarásról zavarással zavarást zavarást. zavarásuk zavarásának zavarására zavaró zavaróadó zavaróadókat zavaróerők zavaróeszközöket zavarójel zavarójelek zavarók zavaróállomás zavaróállomások zavaróállomást zener zikai zikailag zárt zászlóalj zérus zóna zónahatárok zónákat zöld

Álcahálóval Álcázó Államok Ált-4/457 Általában Ányos ÉVE???? Értelmező Öböl-háború Összhaderőnemi ábra) A ábra). ábra. ábrán ábrázolja álcaháló álcák álcázás álcázása álcázási álcázást álcázást. álcázó áll. állandó állandóhelyű
állapot állapotát állapítja állnak állomány állomás állomásokat állomásoknál állítanak állítani állítható állítja állítják álló által általa általi általuk általában általános álvéletlen áramot árnyékolása árnyékolási árnyékoló áruló árán átalakítása áteresztési átfogja átfogó áthaladó áthangoló átjátszó átlagos

átláthatóság

átviteli átvitelére átvéve átütés

éjjellátó

éjszakai életben éppen épülő

érdekeltségi

érdekében érdekében. érdekében. Az értekezés értekezés. értelemben értelmezése érthető
értjük értéke értékek értékeket értékelhető
értékelhető.
értékelni értékelése értékeléséhez
értékelésénél értékelését értékelő értékelő-elemző értéket értékkel értéktelenné értékű érzékelt érzékelési érzékelő érzékenyen

érzékenysége

érzékenységének

érzékenységű

és/vagy észlelhető
észlelése észlelési években évf. írásos óriási önirányítású önirányító önmagában önrávezető önrávezérlésű önvédelmi önálló önállóan összadatforrású összefüggés összefüggésben. összefüggésből összefüggéssel összefüggő összeg összegezni összegyűjtése összehangolása összehasonlítja összehasonlítása összehasonlításának összehasonlítását összekapcsolását összeköttetés összeköttetések összeköttetési összemérhető

összessége

összességében

összesített összetartozó összetett összetevő összetétele összetételének összevetése összfegyvernemi összhaderőnemi összhaderőnemi/összfegyvernemi összhangban úgymint úgynevezett úgynevezett újra útján útmutatást úton útvonalak útvonalat üzemben üzemel. üzemelnek üzemeltetése üzemeltetési üzemeltetésének üzemelő üzemi üzemidő üzemmód üzemmódban üzemmódja üzemét.



λ π ω

Array
(
    [0] => ka sa ta na ha ma ya ra wa
    [1] => ki shi chi ni hi mi i ri i
    [2] => ku su tsu nu fu mu yu ru u
    [3] => ke se te ne he me e re e
    [4] => ko so to no ho mo yo ro o
)
Array
(
    [0] => Erők stádiumai
    [1] => Életjelenségek
    [2] => Harmónia
    [3] => Művészet alkotás fokozatai
    [4] => Megtestesült forma, mozgás stádiumai
)

A nyavaja vigye el: السلام عليكم
https://stackoverflow.com/questions/32053442/google-translate-tts-api-blocked
https://gist.github.com/alotaiba/1728771
https://cloud.google.com/speech-to-text/docs/languages
https://www.freeformatter.com/
https://riptutorial.com/
https://en.wikipedia.org/wiki/Web_colors#Shorthand_hexadecimal_form
https://products.groupdocs.app/metadata/total
https://my.visme.co/