A teremtés mindennek megfelelő pillanata: ♦ piszkozat
A Srímad-Bhágavatam könyvajánló újabb verséhez érkeztünk a 2. ének, 5. fejezet, 33 verséhez. A vers magyar fordítása így hangzik: „Amikor az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiája révén minden együtt állt, a teremtés elsődleges és másodlagos okainak hatására létrejött ez az univerzum.”
A védikus irodalomban
(a) rögzített versek természete, hogy nem homogének. Ez alatt az értendő, hogy bármely időszakában is olvassa az ember (mindidáig) más jelentés kerül(t) előtérbe/felszínre. Számomra a mai napon ez a vers a következő információval teli „áldást” adta:
Az AVYAKTA szó megnyilvánulatlant jelent.
Ez a szó rávilágít arra a határvonalra, melyet már nem vagyunk képesek érzékelni a szemünkkel, a tudatunkkal és az érzékeinkkel sem. Mindazok akik egybegyűlnek, hogy a vers értelmét tanulmányozzák, hosszan tanakodnak az elsődleges és másodlagos szó jelentésén. A vers a teremtés pillanatában szétváló energiáról szól, melynek tulajdonosát firtatja, DE/HISZEN ennek a tulajdonosa megegyezik a teremtővel.
˘Folytatásért görgess a kép alá.˘
A vers magyarázatában Srila Prabhupáda
az okozati óceán jelenlétére hívja fel a figyelmet, így:
„A brahmajyoti lelki egének sarkában néha egy lelki felhõ tûnik fel, s az általa befedett részt mahat-tattvának nevezik. Az Úr akkor teljes részeként — Mahá Visnuként — lefekszik a mahat-tattva vizére, amelyet Okozati-óceánnak (Kárana-jalának) hívnak. Miközben Mahá-Visnu az Okozati-óceánon alszik, lélegzésével számtalan univerzum jön létre. Ezek az univerzumok az Okozati-óceánon lebegnek szétszóródva, és csupán Maha-Visnu lélegzetének idejéig maradnak fenn.”
Ez a leírás magáért beszél, mindenkinek mást jelent, de
a jelen pillanatban (kedves olvasó) kiemelendő tartalom, hogy az univerzumokba szétszórt okozati elemek csupán csak a ki és belélegzés pillanatáig maradnak jelen. Ezt a gondolatsort rávetítjük a magyarban használt szó elszáll és az írás megmarad gondolatsorra, akkor könnyen megérthetjük, hogy a kimondott szavak csupán addig élnek, amíg annak van befogadó oldalról értéke/értelme.
( Csak, hogy ha elrugaszkodunk a szikla oldaláról, akkor (ha) véglegesen befellegzett az életünk, de/akkor/ha csak elkiabáljuk magunkat, akkor választ várhatunk a közeli hegyektől, vagy a közelben lévő emberektől. Ha viszont nincs válasz akkor egyedül „echo”zunk a világ sarkán. )
Ez az a pillanat, amikor az ok okozat törvénye következtében,
az emberi köldökben jelenlévő teremtő erőből leválik egy univerzumnyi és létrehozza a napot és a holdat. Ennek a versnek a megerősítő verse a Bhagavad-gíta 9.10 vers és magyarázat, Srila Prabhupáda írásai szerint.