Hogyan készül a mindenmentes vegán torta?

Nyers vegán csokitorta

Nagyon finom, és még egészséges is! ”Mindenmentes”.

Nyers ételek

Fontos, hogy minél több feldolgozatlan, tartósítószerektől és vegyi anyagoktól mentes, tiszta táplálékot együnk, mert ebben a mai világban már a levegő, és a csapból folyó víz is eléggé szennyezett, ne fokozzuk még ezt az agyonfeldolgozott élelmiszerek bevitelével is. A nyers, azaz élő ételek hőkezelés (sütés és főzés nélkül) készülnek, így a bennük található vitamonok, enzimek, továbbra is bennük maradnak, ha tápegész formában fogyasztjuk őket. A nyers ételek olyan energiát jelentenek a szervezetünk számára, mely az egész napi aktivitásunkat biztosítja. Növekszik koncentrációs képességünk és fizikai terhelhetőségünk is. Ha nem is 100%-ban, de érdemes törekedni arra, hogy minél több nyers ételt fogyasszunk.

A nyers vegetarianizmus modern kori úttörői a 19. században jelentek meg. A 20. század elején Max Gerson (1881–1959) orvos a saját migrénjének kezelésére alkalmazta a nyers táplálékok gyógyító erejét. Később más betegségek gyógyítására is használta (pl. rák, eltömődött artériák, elmezavar, tüdőbaj, cukorbetegség). Igazság szerint ebben a tortában van nem nyers összetevő, a főtt krumpli, a krémhez, de ha avokádóból készítitek a krémet, akkor 100%-ban nyers a végeredmény. A valamikek.wordpress.com oldalon található nyers vegán csokikrémes torta receptet használtam alapnak, egy kis változtatással. Nem hittem, hogy elsőre összejön, és mégis!

Nyers vegán csokitorta

Az alap

Legalább 10 dkg datolya, 15-20 ek. puffasztott amaránt, 1-2 ek. kókuszzsír, 2-3 ek. kókuszreszelék, 2 ek. útifű maghéj, 2 ek. kókuszliszt (a kókuszliszt nem szerepelt az eredeti receptben)

Beáztattam a datolyát 1-2 órára. Majd turmixgépben pépesre kevertem a kókuszzsírral. És hozzáadtam a kókuszreszeléket, puffasztott amarántot és az útifű maghéjat, kanalanként. Az állagát illetően, gyúrhatónak kell lennie, el kell válnia az edény falától, de én ennél a pontnál voltam a legnagyobb bajban. Mivel először csináltam, csak tippelni tudtam, hogy kb. jó lesz-e. És biztos ami biztos szórtam bele némi kókuszlisztet még. Szilikon tortaformába nyomkodtam kb. fél cm-es rétegben, és hűtőbe tettem, míg a krém elkészült.

A krémhez

2-3 nagyobb db krumpli (én krumplival helyettesítettem az avokádót, mert eredetileg abból kellene), 1 banán, 2-3 ek. kókuszzsír, 2-3 ek. karobpor (vagy cukrozatlan kakaópor), 2-3 ek. xilit (elhagyható), a beaztatott datolya levéből pár ek. (elhagyható)

Készítettem már csoki mousse-t, avokádó helyett főtt krumpliból, és jól bevált, úgyhogy itt sem tettem másképp. Megfőztem a krumplit, jó puhára, megvártam míg kihűl, és a többi hozzávalóval együtt, pár kanállal a beáztatott datolya levéből is tettem még bele, és turmixgépben pépesre kevertem. Itt is az állag kardinális kérdés, olyan sűrűnek kell lennie, hogy ne csöppenjen le a kanálról. Érdemes kicsit több krumplit megfőzni, és tenni még bele, ha túl híg, vagy lehet hígítani kókuszzsírral esetleg. Az alapba bele kell önteni óvatosan a krémet, és jó pár órára hűtőbe tenni. Én este csináltam meg, és csak másnap vettem ki a formából. Tartottam attól, hogyan jön ki, de egyszerűen, szépen elvált a formától. A leírt mennyiségek egy 22-25 cm széles, kb. 3 cm magas formába elegendőek.

„ Tíz emberből kilenc szereti a csokoládét. A tizedik hazudik.”

John G. Tullius

KAPCSOLAT: +36 30 399 3130
Eseménynaptár 2019