A 2026
margitszigetijoga.hu

2020. augusztus 01.
szombat 07:24

Hogyan jógázz 2017-ben horoszkópodnak megfelelően?

2017 reménykeltő eseménye a Szaturnusz jegyváltása!

2021 Az Önmegvalósítás éve

  • A Jóga eredetileg a kettősségek eggyé olvasztásának művészete. Hatha= Nap/Hold
  • Jóga=Egység. A tradicionális jóga gyakorlás, a belső hő (Agni) felébresztésével kezdődik: Napüdvözlet. A gyakorlatok közepe-vége pedig már az egységérzet „parazsának” megőrzéséé, és a lecsendesítésé. Ezt nevezhetjük „Hold” fázisnak is, mely kívülről tán kevésbé tűnik aktívnak, mint az állógyakorlatok, Napüdvözletek, „belül”, nagyfokú éberséget és összehangoltságot követel. A gyakorlatokba fektetett munka és tudatminőség „hője/fénye”ekkor már a finomfizikai testet (asztráltestet) is táplálja, az elmét így „forrásába visszavezetve” nyugtatja (aktív-alfa állapot). Ahhoz hogy ezt az egyszerű, ám kezdetben kényes egyensúlyi helyzetet megteremtsük magunk számára, nem árt tudni Védikus horoszkópunk alapjait, de legalábbis Nap és Hold jegyünket, illetve ascendensünket, mivel ez fontos lenyomata Asztráltestünknek.

Az idei 2016-os év egyébként a Mars hatása alatt állt: 9-es numerológiai értékű. Ez a szám a földi javakon túlmutató csoportérdek, a szociális érzékenység, szolidaritás kimunkálásának éve. A 2017-es év összege az 1-es számot teszi ki (10), tehát a Nap hatása alatt álló év lesz. Ez az Önmegvalósítás, és/vagy egózás lehetőségeit tárja elénk ebben az „új körben”. Az Univerzum, mint tudjuk, jutalmazza az önismeretet, ami áldozatokkal is jár, de ha vállaljuk az igazi szerepünket (kényes helyzetekben is) és lemondunk az egónk teremtette korlátokról és hetykeségről, remek lendületet kaphatunk, váratlan felismeréseink lehetnek, nem csak intellektuális értelemben! Magasabb értelmet találunk így életünkben és új képességek birtokába jutunk.

˘Folytatásért görgess a kép alá.˘

Kos és a bika

A Kos Nap/Asc-el rendelkezők többnyire a hiperaktívak közé tartoznak, és náluk a figyelem kifinomítása, az impulzivitás átalakítása lesz a cél, különben robbanékonyságuk csak akrobatikus képességű versengő tornásszá, vagy „sikeres őrültekké” fogja tenni őket, ami nem célja sem a Jógának, sem az önmegvalósításnak (egy tőről ered). Az energia levezetése tehát fontos, de a „kifinomítás”, belső tűrőképesség kiterjesztése még fontosabbá válik a következő évre. A hirtelenkedés konfliktushoz, (fej)sérüléshez, balesethez juttathatja őket, ami kényszerpálya. Ez egyébként (ahogy az idei is) alapjáraton egy eseménydús, támogató év lesz a Kosoknak, sok kihívással, amit szeretnek is. Fókuszban a tanulás, hobbi, gyerekek, kreativitás és romantika.

A Bika Nap/Ascendensű emberkék legfőbb ereje a „megőrzés”. Stabilak, és megbízhatóak. Ha elhatározták magukat egy ügy érdekében, felelősséggel teszik a dolgukat, míg célt nem érnek. Harmonikus természetük miatt könnyen gyökereket eresztenek ott, ahol éppen vannak. Ez alapnak jó, de a folyamatos mozgásban maradás, áramlás, áramoltatás megtanulása még fontosabb. Ne is engedjék lebeszélni magukat a mozgásról saját maguk által sem. Inkább kezdjenek el Tai Chi- zni, Chi Kungozni. Fontos, hogy a nassolásra való hajlamnak határt szabjanak, és találjanak, egy a számukra emészthető dinamikusabb mozgásformát is, és/vagy pránajáma gyakorlatot: a testhő „belobbantására”. Táplálkozásban kicsit több fűszer nem árthat nekik, és ha sikerül valamiképp valamiért stabilitásukat veszteni, egyszerűen csak keressenek egy kényelmes ülőhelyet: A földön.  2017-ben a belső harmónia és az otthon kerül a figyelmük középpontjába. Többet költhetnek otthonukra, esetleg külföldre költöznek.

Ikrek és a Rák

Ikrek Nap/Asc esetén a mentális és fizikális rezgések lecsendesítése a cél, amihez a fókuszt az „Itt és Most”-ba kell terelni. Ehhez a testük jelzéseire és a talajjal való kapcsolatra kellene figyelniük. Számukra előnyösek a fordított pózok, a teljes tüdős jógalégzés és váltott orrlyukú légzés, és a combizom erősítő gyakorlatok. Nagy szükségük van az egyensúlyt fejlesztő ászanákra, a páros, és talajon végzett gyakorlatokra. Nekik kell a legvegyesebb összeállítású Jóga óra, hiszen igénylik a változatosságot. Az Újév segít számukra megtalálni Valódi identitásukat, de csak akkor, ha nem színészkedik túl szerepüket. Legyen a méltóságuk megőrzése a csevegés közbeni céljuk, ez segíteni fog minden helyzetben. 2017-ben a kommunikációé a főszerep, ezért elemükben érezhetik magukat. A testvérrel kapcsolatos ügyek is előkerülnek, közös tervek, egymás segítése lesz a feladat. Visszatérnek a hétköznapi örömök, esetleg kreatív pályán próbálják ki magukat.

Rák jegyűeknek az érzelmi stabilitás megőrzése és tudásuk gyarapítása a legjobb kapaszkodó. Kevésbé fognak „befelé fordulni”, és át is adhatják kifinomult tudásukat sok embernek, ha fejlesztik, érlelik megértésüket, a gyógyítás, táplálkozás, és karitatív tevékenységek területén. Augusztus közepétől másfél évig középpontba kerül ezen érzelmi intelligencia, és a gyógyítás. Addig meg kell erősödni, hogy „ne fertőződjenek meg” azon emberek által, akiket gyógyítani, segíteni szeretnének. Szattvikus jegy lévén „nyakon kell csípniük” a negatív gondolatokat. Ne legyenek áldozatok! Rendszeres meditáció és méregtelenítést elősegítő ászanák lehetnek nagy segítségükre, és a gyerekek, kismamák segítése, tanítása, velük való társalgás is áldásos. Jó, ha a táplálkozásuk tisztaságát környezetükre is kiterjesztik. 2017-ben a család középpontja szerep igencsak megerősödik. Akár anyagilag is profitálhatnak saját területükön végzett testhezálló feladat végzésével.

Oroszlánok és a Szűzek

2016 Januárja óta az Oroszlánoké a világ, és 2017 Augusztusáig fennáll ez a kedvező, de felelősségteljes helyzet. Előrevivő körülmények a munkában, párkapcsolatban (ez nem feltétlen könnyű). Fontos a folyamatos gyakorlás, a részletekre való figyelés, a napi ütemtervek készítése, mivel most több feladatuk lehet a megszokottnál, és ezáltal felgyorsíthatják lelki fejlődésüket is. A lazításra, a családra és barátokra külön időt kell szánni, különben hamar „elegük lesz az egészből”, de a karriert most kell jól megalapozni, tisztázni. A Jóga gyakorlatokra lehet, hogy pont nem lesz ideje, hacsak nem ő maga lesz főállású Jóga tanár, vagy gyógyító. Mindenesetre egy kevés gyakorlás is több mint a semmi! Ha konditerembe jár, mert az izmok evidensebbek, mint a Jógikus test, ászanákkal ettől még simán bemelegíthet vagy nyújthat. Lehet később jön meg a kedve, vagy másnap az izomlázra. Ne dobja suttba, amire nem érett meg! Estére fontos lelassítani a tempót!

A Szűz jegyűek 2016 Augusztus óta „újra tanulási” szakaszukban vannak. Ezt főleg egészséggel, spiritualitással, esetleg gyerekekkel összefüggő területen kamatoztathatják. Nagyon hívogató a külföld, ahogy az elvonulásra való hajlamuk is növekszik. Tágabb és fényesebb világot szeretnének maguk körül, és néha (nem titkoltan) egy kis magányt. A meditációs gyakorlatok most jobban bejöhetnek, és a böjt segít a test felhangolódásban. A Jóga minden fajtája ajánlott a Szűz jegyű számára 2017-ben, testalkathoz és energetikai állapothoz mérten. Ajurvédikus tudásukat is bővítsék, olajozzák bőrüket hidegen sajtolt, melegítő hatású olajokkal! (Ez minden levegő és tűz jegyűnek jó télen!) A mindennapi nyüzsgésben, főleg január végéig, könnyen elveszíthetik türelmüket, erre ügyelni kell, és ébernek lenni a történésekkor. Balesetre való kockázat is kicsit nagyobb ebben az időszakban.

Mérleg és a Skorpió

A Mérleg ascendensűek/Nap jegyűek, most újra népszerűbbek baráti körükben. Esetleg új barátokkal bővítik ismeretségi „bűvkörüket”. Fontossá válik a karrier, ezen belül is a kreativitás, ha nem tudják élvezni munkájukat, kövessék szívük vágyát, lépésről lépésre meg fog valósulni, amit szeretnének, csak menedzselni kell tudni magukat. Számukra a Jóga is az egyensúlyról szól, jól tudják, hogy át kell alakítani alapvető Vénuszi természetüket, hogy harmonikusabban fejezhessék ki magukat, és másokat is hozzásegítsenek ehhez kifinomult, diplomatikus és művészi képességeikkel. Az apafigurák/főnökök ebbe némileg bezavarhatnak, de ők csak ellenőrzik a stabilitásunkat. Mantrázni és mandalákat festeni is érdemes, levezetés és felhangolásképpen.

Mélyre kell kerülnünk ahhoz, hogy magasra szárnyalhassunk.

Ara Rauch (skorpió)

Skorpió Napúak és Ascendensűek számára a 2017-es év ismét a Karrierről szól. Nem jut túl sok idő a „lelki békére”, a visszavonulásra az otthoni teendőkre. Most az élet csataterén érezheti magát minden Skorpió! Sok lelki tanulsággal gazdagodnak. Új lelki támogatókra tehetnek szert, megbecsülhetik, amit eddig nem: egy baráti ölelés és lelki fröccsök 2 percben. Ez igazán sokat segíthet Nekik a „Túlélésben”, főleg ha a munkahelyen sem szúrnak agyon senkit a fullánkjukkal, bár lehet elérkezettnek látják az idejét. Csak egótlanul és méltósággal! Ha marad idő jógázni, akkor csak lassan, finoman, a légzésfigyelést pedig mindenhová vigyék magukkal! Esetleg egy zsebben elférő kedvenc szentírást (ajánlott a Magasztos Éneke, hiszen az is csatatéren született). Anyagiakban biztosan gyarapodnak, a hírnevük is növekszik, de ne a lelki dolgok legyenek azok, amelyeket a szőnyeg alá sepernek egy „következő feltámadásra”. Fogják meg most a „fény könnyebbik végét”.

Nyilas és a bak

Nyilas Ascendens/Nap: Nagyon fontossá válnak az alapvető kérdések. Önismeret és Guru. Külföld és tanulás. Most a puszta törvény helyett, maga az Igazság érdekli, azon a magasrendű területen, amelyekben kutat. Ehhez pedig mindent felhasznál. Ahogy a Szüzeknek, Neki is a hétköznapi ütközésekkel kell vigyáznia január végéig. A haladáshoz, előrelépéshez kaphat segítséget is, Guru/tanár formájában, ami próbára fogja tenni befogadóképességét, hitét (toleranciáját). Amit most tanul, abból 2017 szeptember közepétől léphet új minőségbe anyagilag, vagy vágyait illetően. Jógában, spirituális gyakorlatokban az ’Itt és Most’ megtapasztalása és megtartása a legfontosabb. Esetleg gyógyíthatja is magát/másokat, a Jóga terápiás célú gyakorlásával, életmódváltás is nagyon támogatott, ahogy a karma feloldása is.

Bak Nap/Ascendensűek számára ez az időszak egy nagyon új, eddig nem tapasztalt, titkokkal misztikummal és összefüggések mélyebb megismerésével telített időszak. Minden apró lépés a saját útján, segíti a nagyobb kép meglátásában, és beavatásnak élheti meg ezt, és a következő évet is. Az élete paradox módon, magasabb minőségbe emelkedhet az élet sötétebb oldalának megismerésével. Lelki érés. Titkok kerülnek felszínre, rejtélyek megoldásra kerülnek. Mások pénzének kezelésével juthatnak pénzhez, ilyen munkával kerülhetnek kapcsolatba az elkövetkező időszakban.

Vízöntők és a Halak

Vízöntő Asc Nap, most kevésbé foglalkozik önmagával, inkább másokkal szeretne törődni. Párjának, munkatársainak is szívesen besegít, illetve az előrelépés reményében lép felelős szolgálatba. Házasodásra is adhatja a fejét, és új terveket szőhet a jövőt illetően. Vízöntők most jobb ha a párjukkal együtt mennek jógázni, ne adjanak okot semmiféle gyanakvásra! A kölcsönös masszázs is segíthet átívelni a felfogásból eredő különbségeket. Még a hot jóga is belefér (25-30 fokig) így télvíz idején, esetleg egy jó gyógyfürdő (Bak-Vízöntő-Skorpió: Ízületesek).

A Halak most az ellenségeit akarja letenni, megszüntetni, legyőzni, ehhez pedig konfliktuskerülő természetén kell munkálkodnia. A megbocsátás nem biztos, hogy segít, amíg nincs felismerés az ellenfelek részéről: hogy miben hibáztak. Fontos a megvilágító erejű, hibáztatás mentes kommunikáció. Ezt csak az indulatoktól kellő távolságra lehet megtenni, amikor középpontunkban vagyunk, hűvös fejjel. A munkahelyi környezet is hasonló, úgy érezheti egyedül van, ezért még egy kisállatot is befogadhat, akit végre szerethet és aki hallgat rá. Egészségtudatosság és emberi szolgálatra való igény növekszik, ahogy az érzések felvállalása/letétele is középpontba kerül praktikus okokból. Nagy önfegyelemre van szükség, és sok lazításra, a Jin jóga ajánlott, és a „belső test” monitorozása. Ha maradt még harci tűz, akkor mehet az Astanga, főleg a testesebb halak jegyűeknek, de csak fokozatosan! Külföld most nem ajánlott és fokozott óvatosság szükséges, ha mégis úgy jönne össze, hogy ki kell menn

Szaturnusz jegyváltása a Nyilas jegybe

2017 legreménykeltőbb eseménye pedig a Szaturnusz jegyváltása a Skorpióból a Nyilas jegybe, ahol Január végétől 2 és fél évet fog tartózkodni, egy kis retrográd visszatéréssel nyáron a Skorpióba (vizsga). A sztárok, elnökök, hírességek ugyanígy hullani fognak mint a legyek, lesznek még meglepetések ebben a szférában Augusztusig, majd a Rahu Rák jegybe lépésével egy kicsit érzelmesebbek leszünk, főleg a Víz-jegyűek, vagy akiknek Hold/Ascendens áll Vizes jegyben. Anyával, nőkkel való kapcsolat, emberi bánásmód kerül előtérbe, és a tömegek sorsa, amihez sokféleképpen hozzájárul a média.

Boldog és Tudatos Újévet! Hari Om! D.CS.Gy.

Rendeld meg személyes elemzésed!

Milyen lehetne a te karriered, ha tudnád, amit az asztrológus már tudhatna rólad?

Dalmady Csaba +36 30 643 0001


KAPCSOLAT: +36 30 399 3130
Névnapi nyereményjáték! Notice: Undefined offset: 1 in /var/www/clients/client28/web893/web/function.php on line 58